Zoox - A startup, amibe betársult az Amazon

A gomba módra szaporodó elektromos autókkal és önvezetéssel foglalkozó startupok közül, néhányan kilógnak a sorból. Az egyik a Zoox.
Zoox elektromos autók

A helyszín természetesen Kalifornia, közelebbről a San Francisco melletti Foster City. Két alapítót találni az indulásnál: Tim Kentley-Klay-t és Jesse Levinsont. Az ausztrál, formatervezéssel is foglalkozó művész már nincs a cégnél. A társa ma is a vállalatnál dolgozik, ő korábban a Stanford Egyetemen kutatta a önvezetést. Az édesapja pedig az Apple igazgató tanácsában is tevékenykedő Arthur D. Levinson... A személyzeti részt Aicha Evans-szel zárjuk, aki 2019-ben csatlakozott a céghez, a hölgy az Intel magas pozícióját hagyta el a Zoox ügyvezető igazgatói székéért.

A vállalat neve a zooxanthellae szóból ered, amely a korallokkal együtt élő, a napfény segítségével oxigént, szőlőcukrot előállító alga. A fotoszintézist végző élőlény, magas szintű együttműködésben él a korallokkal és a környezetével. Hasonlót akar elérni az önvezető taxijaival a Zoox is.

Az üzletág – amit a kezdetektől fogva megcéloztak – az a robot taxi. Az első járművük egy Toyota Higlander volt, ebben próbálták élesben az érzékelőiket. Utána jöttek a reptéren tesztelt, karosszéria nélküli, csővázas prototípusok. Ezeknek a felépítése megegyezett a már a forgalomban tesztelt Zoox 5L modellel. Alul találhatók az alacsony súlypontot biztosító akkumulátorok, amire rögzítették az erős csőkeretet. Erre kerül rá a burkolat.

A fejlesztések haladását jól mutatja, hogy a Zoox kapott először engedélyt Kalifornia államban robot taxik üzemeltetésre (2018). Még ebben az esztendőben érkezett egy 800 millió dolláros befektetés, ami 3,2 milliárd dollárra lőtte fel a Zoox értékét. Közben gőzerővel haladt a toborzás, és a San Francisco Bay Areában található vállalkozás munkatársi létszáma manapság meghaladja az ezer főt.

2019 arról is ismertté vált, hogy az újságok címlapjára került a vitájuk a Teslával. Elon Musk vállalata azért terelte jogi útra a nézeteltérésüket, mert jó néhány Tesla alkalmazott átment a Zoox-hoz. S vitték magukkal a logisztikai részleg bizalmas adatait és a gyártással kapcsolatos Tesla titkokat.

Ilyen közjátékokkal tűzdelve jött el 2020. július 26. Ez a nap azért vált a cégnél történelmi dátummá, mert ekkor jelentették be, hogy a csomagszállítási óriáscég – 1,2 milliárd dollár segítségével – , főrészvényessé vált a startup-ban. Pár hónappal utána leplezték le a Zoox L5 robot taxi végleges változatát. Az Amazonnak ezért az járgányért volt fontos a társulás.

Ilyen tőkeerős háttérrel, már reális, hogy az Egyesült Államok nagyobb városaiban vagy egyes város részekben elinduljon a robot taxi szolgáltatás. És ami az Amazonnak lényegesebb: a kisebb csomagok házhoz szállítása, sofőr nélküli autókban, okostelefonos átvétellel.

Benedek Attila

Kapcsolódó cikkek

Hogyan tölthetünk fel egy e-autót?

Hogyan tölthetünk fel egy e-autót?

A töltőkábelek és csatlakozók közt nagy különbségek állhatnak fenn.

Elektromos kishaszonjármű, Renault Kangoo Z.E.

Renault Kangoo Z.E. - Zöld megoldás vállalkozásoknak

Renault Kangoo Z.E., zöld kishaszonjármű vállalkozásoknak.

Lucid Motors

Lucid Motors - A megvalósult ígéret gyár a Szilícium völgyből

A Lucid Motors, a cég, amely anno Mercedes Vitóban tesztelte a 900 lóerős hajtásláncát.