Rivian R1T és R1S – A háttér

Az utóbbi években elszaporodtak az elektromos autókat és az elektromos szuper sportkocsikat készítő vállalkozások. Hogy melyik márka lesz sikeres, azt majd az idő eldönti, a Rivian hosszú életűnek ígérkezik.
elektromos suv és kisteherautó a Riviantól

Az egyik oka a sikernek, hogy a Rivian alapítója Robert ”RJ” Scaringe. A harmincas évei végén járó mérnök a tanulmányait a legjobb helyeken végezte, az egyetemek között ott az MIT, amely az egyik legnagyobb név a műszaki oktatás területén.

A vállalat 2009-ben született, a ”leánykori neve” Avera Automotive, amelyet átváltoztattak Rivianra, ami egy Floridában található folyó. A startup a kezdetektől foglalkozik az önvezetéssel, az önjáró járművekkel és autók fejlesztésével. Az induláshoz nagy segítséget nyújtott a szaudi Abdul Latif Jameel befektetései társaság és egy londoni bank.

A pénzt értelmesen költötték el: 2016-ban 100 munkatársuk volt, innen fokozatosan emelkedett a létszám. 2018-ban 250 főt számlált a munkatársi gárda. 2019 nyarán pedig már kereken 1000 főt találni a fizetési listán.

A telephelyek kiválasztásán is látszik, hogy nem nyeretlen két évesekből áll a vezetőség. Az autóipari beszállítóktól hemzsegő Detroitban található az egyik fejlesztőbázisuk. A Szilícium völgy és a formatervező stúdiók nagy száma miatt nyitottak különböző szakterületekkel foglalkozó irodákat Kaliforniában. Az Egyesült Királyságban lévő bázisra - Európa meghódítása mellett - a komoly autóipari szakember háttér miatt volt szükség.

A Rivian rendelkezik saját gyártóüzemmel, az üzletet hasonló módon bonyolították, mint anno a Tesla. A kaliforniai vállalat a General Motors és a Toyota közös gyárát vette meg (MUMMI). A Rivian az Illinois államban lévő Normal városban található hajdani Mitsubishi üzemet vásárolta meg. 2016-ban került a Rivian tulajdonába a hatalmas gyártócsarnok, aminek már tart a felszerszámozása. És elkezdték a helyi képzett munkaerő toborozását is.

Az igyekezet nem véletlen, az R1T névre hallgató kisteherautójukat az év végén dobják piacra. Az Amazon részére készült - ugyan arra a gördeszka alvázra épülő - csomagkiszállító furgon pedig jövőre az utakra kerül. Nem kis tételben: százezret rendelt belőle a fő befektetővé vált Amazon. Így ki tudják használni az üzem kapacitását.

Benedek Attila

Kapcsolódó cikkek