Bétaverzió négy keréken: ráfért volna még a fejlesztés a A VW hibridjére

Példás vezetési viselkedés, döcögő digitális funkciók: ez jellemzi a Golf 81.5 eTS1 Mildhybridjét
Minden idők legdigitálisabb autója? Leteszteltük a Volkswagen Golf Mildhybridjét

A VW Golf nem indított jól nálunk. Alig gurultunk ki az udvarról, már jött is az első figyelmeztetés a digitális képernyőn: “A veszélyfigyelmeztetés csak korlátozottan elérhető”, állt rajta. Nem utoljára történt ilyesmi, és nem ez az egyetlen probléma a “minden idők legdigitálisabb autójának” beharangozott Golffal.

A stratégia az e-mobilitás irányába fejlődhet, ám még mindig a Golf a VW legnépszerűbb modellje. Németországban még mindig egyfajta mércét jelent a konkurenciának, évről évre fényévekkel előrébb végez, mint az újonnan piacra kerülő modellek. A 8-as generációnak tehát ezt a pozíciót kéne megvédenie.

Háború a pilótafülke gombjai ellen

A belső teret a VW tökéletesen felújította, a szolgáltatások szinte csak az érintőképernyőn át elérhetőek, mindössze négy gomb maradt a középkonzolon. Ezek is érintőfelületek csupán, a megnyomáskor nem adnak tapintható visszajelzést.

A hangerőt és a klímaberendezést még az érintőképernyő nélkül szabályozhatjuk, ám a VW már itt is az érintésre érzékeny felületekre hagyatkozik. Ezek sajnos olyan helyen vannak, ahol az ember automatikusan az ujjával nyomja be őket, ráadásul ki sincsenek világítva. A sötétben az ember vakon tapogatózik, aztán csodálkozik rajta, honnan kezdett el bömbölni a rádió.

A kezdőképernyők egyedivé tétele az új Golfban nagy hangsúlyt kap, jól is működik, a menüvezérlés átlátható. A rendszer ugyanakkor sokszor lassan reagál, a “lapozó” képernyőváltásokkor ez különösen észrevehető. Az infotainment összességében sajnos “bugosnak” érződik, itt a VW-nek sürgősen javítania kéne a technológián.

Az út során ezzel szemben már sok minden elnyerte a tetszésünket. Golfunk kényelmesen gördül át a döccenőkön, megfelelő kontaktust tart fenn az úttal és kellemesen ringatózik ahelyett, hogy hintázni kezdene. A vezérlés precíz, direkt és jól egyensúlyozott. A Golf sokáig neutrális marad, mindig kiszámítható, ráadásul halkan és egyúttal szélesebesen halad, ha az ember ezt szeretné. A 1.5eTSI tesztautót egy másfél literes, négyhengeres, 150 lóerős motor hajtja. Az “e” nem mást rövidít, mint a szíjhajtású generátor elektromos támogatását.

A Mild-hybrid-rendszer 48 Volttal dolgozik és kikapcsolja a motort, ha a Golf épp terhelés nélkül gurul. Észrevétlenül kapcsol be ismét, ha gázt adunk. Ugyanez a helyzet a lámpáknál is, mivel a szíjhajtású generátor irányítja a start-stop rendszert is. Ezen felül kisebb terhelés esetén a négy hengerből kettő leáll.

Összességében egy kellemes útban van részünk, habár a technikába fektetett pénz és energia jobban is megmutatkozhatna a használat során. Hosszabb városi szakaszokon a fogyasztásunk mindvégig 6 és fél liter körül, az autópályán és a városi forgalomban 6,4 liter körül alakult. A Golf eladásai ismét csúcsra fognak törni, legalábbis középtávon. Jelenleg úgy hallani, késlekedik a Golf-8 gyártása, és amit nem építenek meg, azt megvenni sem lehet. Az 1.5 eTSI tesztautónk esetében ezt alsó hangon 11 millió forintért tehetnénk meg, dehát a Golf soha nem volt olcsó mulatság.

Autogramm

Vezetési viselkedés 4/4

Harmonikus, erőteljes motor

Komfortos és biztonságos futómű

Teljesítmény 3/4

1,5 Literes négyhengeres benzinmotor

Mildhybrid, 150 lóerő (110 kW)

Maximum sebesség 224 km/h

0-100 km/h: 8,5 s

Fogyasztás 2/4

4,6-4,8 L hivatalosan, 6,4 L a teszt során

Ár 2/4

10.831.000 forinttól, a tesztautó 14.680.000

Kapcsolódó cikkek

Kia XCeed PHEV Teszt

Kia XCeed PHEV teszt - Külső és az utastér

Milyen a tölthető hibrid Kia Xceed kívül és belül?

Kia XCeed PHEV teszt

Kia XCeed PHEV teszt - Autó, amely belekerget a kétségbe

A Kia XCeed tölthető hibrid, árban és sok téren közel található a villanyautókhoz és a hibridekhez. Segítünk megoldani a dilemmát.

Tesla Model Y teszt

Tesla Model Y teszt. - Az első tapasztalatok

Hazai pályán próbáltuk ki a Tesla legújabb modelljét