Így vásárolj használt hibridet
A használtautó-portálok adatai alapján növekvő érdeklődés mutatkozik a hibridizált személyautók iránt. De mire kell ügyelnünk, ha ilyen jármű vásárlására adjuk a fejünket? A hagyományos meghajtású személyautókkal ellentétben a hibrideknél nem csak a belsőégésű motort, hanem az elektromos hajtóművet is érdemes szemügyre venni.
Az alapos vizsgálatot megéri szakemberre hagyni. Az érdeklődők azonban lefolytathatnak néhány tesztet, így például a rekuperációét: egy tesztvezetés során megmutatkozik, hogy az akkumulátor fékezéskor utántölt-e. Ez többek közt a megjelenített elektromos tartományból látható. Az út során érdemes odafigyelni az e-motor és a belsőégésű motor zökkenőmentes együttműködésére is.
Alacsony sebesség és fokozatos gyorsulás mellett a hibridek többnyire elektromos árammal haladnak. Ahogy nagyobb nyomást helyezünk a gázpedálra, a belsőégésű motor veszi át az irányítást. Ennek a folyamatnak simán, harmonikusan kell zajlania.
Egy Plug-in-Hybridnél teljes terhelés mellett ajánlott ellenőrizni, hogy jelentősen módosul-e a gyártó által megadott tartomány. Ennek érdekében kiterjedt tesztvezetést érdemes végrehajtani, különféle vezetési profilokkal. Ugyancsak tanácsos egy pillantást vetni az elektromos alkatrészek garanciaidejére is.
Ezen felül természetesen ugyanazok a tippek érvényesek, mint a hagyományos meghajtású járművek esetében. Fontos, hogy az autó ápolt benyomást keltsen és a szervízkönyv teljes legyen. Ezen felül tekintsük meg a forgalmi engedély első és második részét, és nem hiányozhat a műszaki sem.