Tesla Model Y - A kedvezmény vadászat elkezdődött!

Az amerikai gyártó beindította az aratógépet, azaz az Model Y gyártását, ez a típus illik legjobban a ma futó divat áramlatokba. Okosan konfigurálva, elérhető hozzá két állami támogatás is!
Elérhető a Tesla Model Y Magyarországon

Megtört a jég, mert az autókhoz igényelhető állami támogatásokból kettőre, eddig csak a Nissan e-NV200 Evalia volt jogosult. A zöldséget ezen kívül a Toyota Prius + jelentette, amely a legzöldebb hétüléses, de ez a modell ”csak” hibrid. Ebbe a piaci résbe remekül illik a Tesla legifjabb darabja, amely elektromos meghajtású, hét üléssel is kérhető szabadidő-autó és a húszmilliós ársáv alatt helyezkedik el.

Ez volt az első Tesla, amely előbb került forgalomba, mint ahogy ígérték. Ez mutatja, hogy a márka túllépett a Model 3 gyártási nehézségein. Az elsőre nem ide illőnek tűnő megjegyzés abszolút megállja a helyét, ugyanis a Model 3 technikáját használja az Y. Itt is kevés alumínium elemet használnak, nagy-szilárdságú acélból áll a váz nagy része és pár karosszéria elem készül csak az ezüstösen csillogó könnyűfémből. Ezzel a megoldással olcsóbb a gyártás és persze az autó is.

A választék már a megszokottnak mondható, elérhető a sima hátsó-kerék hajtással és 4x4-es rendszerrel, ami hozza magával az egy és a két motoros kivitel meglétét. A kerekek gyárilag 18 colosak, a leggyorsabb kivitelnél 20 colos jár alapáron.

Az autó terepezési tulajdonságairól nincsenek adatok, de valószínűleg lesz pár merész ember, aki terepen is megjáratja a legkapósabb Teslát. Megfelelő terepgumival nagy valószínűséggel egész jól teljesít, mert a hajtásrendszere magas színvonalú.

A beltér a testvér modelltől nem nagyon tér el, a megszokott, letisztult, minimalista stílusban tervezték a fülkét. Az anyagminőség nem hozza a VW vagy az európai prémium modellek vagy ez irányba törekvő márkáknál megszokott színvonalat és a személyre szabhatóságot sem.

Az elfektetett 15 colos monitoron töltés közben itt is lehet nézni a Netflix vagy a Youtube adásait és az autós videó játék is elérhető, amit a jármű kezelőszerveivel lehet irányítani. A vezetési segédek is a megszokott magas színvonalúak.

A hatótávnál a valóságot legjobban megközelítő adat az amerikai környezetvédelmi ügynökségtől származik. Az EPA mérése igen biztató, mer típustól függően 455 és 505 kilométeres hatótávot ad meg. Ezek az adatok, sok más márkánál nézelődő vásárlót elgondolkodtatnak a váltáson. Plusz pontnak ott a csomagtartó, ami - az elsőt is beleszámítva - 1869 literes.

A gyorsulás is hozza a Model 3-nál megismerteket: a legfürgébb kivitel négy másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, még a leglassabbnál ez az idő valamivel hat másodperc fölötti. A végsebességek is hasonlóan alakulnak a dolgok, 241-et megy a legfürgébb, 193 km/óránál korlátozták le a leggyengébb modellt.

Benedek Attila

Fotó: Tesla

Kapcsolódó cikkek

Elektromos kishaszonjármű, Renault Kangoo Z.E.

Renault Kangoo Z.E. - Zöld megoldás vállalkozásoknak

Renault Kangoo Z.E., zöld kishaszonjármű vállalkozásoknak.

Vajon az e-autók tényleg zöld alternatívát jelentenek?

Vajon az e-autók tényleg zöld alternatívát jelentenek?

Kiderült, mekkora környezeti terhelést jelent egy Polestar legyártása.